A Tündérkert Művészeti Gyermekfoglalkoztató Csoport célja már 2001-ben megfogalmazódott az Artkor Nemzetközi Művésztelep folyamán.
Csoportunk művészeti gyermekfoglalkoztatást tart 3 éves kortól 14 éves korig. Csapatunk fiatal, rugalmas és lendületes szakképzett animátorokból áll. Ezen foglalkozások nem csak a készségfejlesztésre irányulnak, hanem a közösség fejlesztés mellett a toleranciára való nevelést indítja el a fiatalokban. A gyermekek aktív közreműködésének bevonásával fontosnak tartjuk az értékteremtő programok rendszeres megrendezését.
Célunk a különböző társadalmi rétegekből jövő gyermekek közül a tehetséges fiatalok felfedezése, valamint az esztétikai érzék és a bennük rejlő értékek felszínre hozása, amely segíti a társadalomba való beilleszkedést.
A munkafolyamat során szükséges megismertetni a gyermekekkel civilizációnk eddigi hagyományait, értékeit az ő saját világukon keresztül: többnyire játékos formában. Olyan értékfogalmakat kívánunk létrehozni, amelyekben korunk gondolatatai és érzései tükröződhetnek. Ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha megismertetjük őket az arányok és léptékek szabályaival és ösztönözzük őket az optikai illúziók elragadó világának meghódítására, melynek ismerete nélkülözhetetlen az esztétikai nevelésben.
A foglalkozások során a legkülönfélébb anyagokkal és eszközökkel dolgoznak, miközben tudatosodhat bennük ezeknek lehetőségei és a maguk tehetségének határai. Ezáltal megtanulhatják, hogy milyen hatást válthatnak ki az emberi lélekben a formák, színek, anyagi minőségek, kontrasztok, ritmusok, fények és árnyékok.
A hagyományos alkotási folyamatok megismertetése mellett, a napjainkban jelenlevő művészeti formanyelv bemutatását is fontosnak tartjuk.
A vizuális megjelenítéssel és a mesés formában való közvetítéssel igazodunk az életkorukhoz és
az értékek továbbításában a változatosságra törekszünk pl: filmek lejátszása, mesék eljátszása .
Az értékek közvetítésével a gyermekekben felébresztjük a bennük rejlő etikai erőt és ezáltal vizuálisan fejlettebb fiatalokat bocsátunk útjukra. Az alkotási folyamatok során a társadalmilag eltérő helyzetű gyerekeknek megtanítjuk, hogy a közösség hatékonyságát erősíti az egymás iránti tolerancia. A foglalkozások során szerzett tapasztalatokat más közösségekben, pl: az óvodában és az iskolában, sőt még a családban is alkalmazhatják.
Továbbá a későbbi felnőtté válási folyamatot is segítheti és ezáltal a társadalom hasznos és értékes tagjaivá válhatnak.
Mint az a koncepcióból is világosan látszik: fontosnak tartjuk a kelet-magyarországi régióban élő gyermekek művészeti nevelését. A Tündérkert azért „mobil” művészeti csoport, mivel sok gyermek nem engedheti meg életkorából vagy körülményeiből fakadóan, hogy nagyobb távolságot tegyen meg egy gyermekfoglalkoztatón való részvételért. Ezért tartjuk szükségesnek a helyszínre való utazást. Az elmúlt egy év során a Beregben található falvakban foglalkoztattunk többnyire hátrányos helyzetű gyermekeket havi rendszerességgel (Beregdaróc, Kisvarsány, Nagyhalász). Eddigi tapasztalataink alátámasztják azt a tényt, hogy a Tündérkert nyújtotta művészeti foglalkozásokra milyen nagy szükség van.
A rendszeres foglalkoztatásokat mindig egy meghatározott koncepció köré csoportosítjuk. Számos esetben a hagyományokkal rendelkező ünnepek hozzák magukkal az adott témát. Ezeken a Tündérkert foglalkozásokon az alkotási folyamatot játékos formában való beszélgetés előzi meg. Ekkor lehetőség nyílik arra, hogy átadhassunk a gyermekek számára értéket képviselő tudásanyagot. A foglalkozások során megismerkedhetnek számukra ismeretlen lehetőségekkel és olyan dolgokról is hallhatnak, melyek nem részei a jelenlegi oktatási tantervnek.